Cím:
Magyarország
6332 Uszód
Batthyány Lajos utca 5.
Bács–Kiskun megye
Kapcsolattartó neve: Bedi Gyula
Telefon: +36 78418010
Az 1994-ben létrehozott Uszód Község Ifjúságáért és Kultúrájáért Alapítvány feladata és célja többek között a helyi „Benedek Péter Emlékház” anyagainak bővítése, részben tájházzá alakítása, a helyi születésű festő műveinek lehetőség szerinti megvásárlása, az állandó kiállítás anyagának bővítése, megőrzése.
Az épület építése 1860-1880 közé tehető, 1880-1983 között lakóépületként használták, 1983-2009 között történt az emlékház kialakítása, az épületen utoljára, nagyobb felújítás 2010-ben történt.
A népi műemlék 1983-ban nyitotta meg kapuit. Az egykori népi lakóházban a település szülöttjének, Benedek Péter (Uszód, 1889.06.29. – Budapest, 1984.12.25.) naiv festőnek kívántak emlékházat kialakítani. Az épület azóta is emlékházaként, és részben tájházként működik.
Benedek Péter élete során művészeti képzésben nem részesült, földművesként élt. Környezete paraszti élet hétköznapi és ünnepi eseményeit olaj-, akvarell- és pasztellképeken kezdte megörökíteni. Képzelet gazdag, részletező kedvvel előadott életképei mellett, melyek a mai naiv művészet rangos alkotásai. Portrékat és realisztikus ceruzarajzokat is készített. Művei több nemzetközi, a naiv művészetet bemutató seregszemlén képviselték Magyarországot.
Az emlékházként és tájházként hasznosuló egykori lakóház a Duna árvize melletti, kertes, kétbeltelkes, hű építészeti tükre, amelynek bemutatása fontos, és jelentős feladat. Az épület története folytán, viszonylag nagymértékben őrzi a 19. századi népi tárgy- és gazdálkodási kultúra nyomait.
Az utcai szobában Benedek Péter festményeinek másolata láthatóak. Továbbá, kiállítási tárgyként egy szőlőprés, református templom korábbi óraszerkezete és egy vaskályha látható. Az egykori konyha helyiségben Tóth István, Balázs Béla díjas fotóművész Benedek Péterről készített felvételei kaptak helyet, Benedek Lídia 1994. évszámmal ellátott festett padja és Benedek Péter bronz mellszobra. A hátsó szobában egy uszódi tárgyakból álló néprajzi kiállítás látható.