Cím:
Magyarország
3063 jobbágyi
Rózsa utca 2.
Nógrád megye
Kapcsolattartó neve: Jegesné Gyetvai Renáta
Telefon: 30/692-15-11
E-mail: gyetvai.renata@gmail.com
Nemzetiség: magyar
A Jobbágyi Tájház berendezéséi tárgyait, bútorait, a helyi lakosság által felajánlott hagyatékokból gyűjtötték össze.
A ház az 1920-as években épült, vályogtéglás, fagerendás háromosztatú épület. A tiszta szoba az első helyiség az utca felől, amit régen nagyháznak is neveztek. Az öregek lakták, később pedig vendégszobának használták. A következő helyiség a konyha, mely az udvarról nyílik, ez volt az élettér, itt kapott helyet a sparhelt (vastűzhely), az étkező asztal, és a régi használati tárgyak nagy része. Ebből nyílik a kisház, mely az asszonyok háza volt, de jelenleg a hely szűke miatt kamrának rendezték be, itt került felállításra a szövőszék is. A portán szín is állt, itt tartották a kocsit, az ekét, ennek a helyreállítása jelenleg is zajló folyamat.