Tájházaink lehetőségei a Népi Építészeti Programban

BIHARI Ádám–KMELLÁR Viktória

 

 

A magyarországi tájházhálózat épületei kiemelkedő értéket képviselnek a népi építészeti emlékek sorában. Az in situ – azaz helyben megőrzött épületek fontos információkat hordoznak az adott régió egykori építéskultúráját tekintve. Ezen építészeti emlékek megóvása és szakmai segítése a Népi Építészeti Program céljának egyike. A magyar kormány által létrehozott és finanszírozott program 2019 óta a Teleki László Alapítvány koordinálása alatt zajlik, akikkel közösen a Magyarországi Tájházak Központi Igazgatósága is fontos szerepet játszik a programhoz kapcsolódó információs napok lebonyolításával, vagy akár helyszíni szemlék, szakmai tanácsadások szolgáltatásával.

Kik vehetnek részt a programban? A program kiírásakor megjelenő tájékoztató három nagy kategóriát jelöl ki, amelyből az elsőnek mindenképpen teljesülnie kell, a második kettő pedig opcionális. A forrást igénylő intézmény vagy magánkézen lévő épületek kivétel nélkül népi építészeti emlék kell, hogy legyenek. Ezt így definiálja a kiírás: „a parasztság életformájából adódó, azt szolgáló, a 20. század közepéig egykori falvakban, falusi környezetben épült lakóházak, gazdasági épületek, kismesterségek műhelyei és a falusi közösségek építményei (pl. malom, csárda, tanítói/lelkészi lak, tűzoltószertár, szakrális kisemlékek.”[1]

Amennyiben ennek a kitételnek megfelel az épületünk, úgy már csak a következő kérdés áll előttünk: egyedi védelem alatt álló épített örökségi elem vagy helyi területi védelemmel rendelkező épület van a birtokomban? Amennyiben erre igennel tudok válaszolni, úgy már részt vehetek a forrás kérvényezésében. Amennyiben a szóban forgó épület nem rendelkezik egyik védelemmel sem, úgy két lehetőség adódik. Az egyedi műemléki védettséggel kapcsolatban a Miniszerelnökség keretében működő Építészeti és Építésügyi Helyettes Államtitkárság Építészeti Főosztály Műemlékvédelmi Osztálya tud lépéseket tenni, amihez szükséges – a magánszemély vagy önkormányzat részéről – indoklással ellátott hivatalos, a védettséget kérő levelet megküldeni.

Helyi egyedi építészeti védelemmel kapcsolatban a helyi önkormányzat tud segítséget nyújtani. Az ilyen irányú felterjesztést bárki megteheti, melyet a település főépítésze szakmailag véleményez, majd a jegyző az önkormányzat számára előkészíti, amelyről testületi ülés keretében határozattal dönt. A helyi építészeti értékek védelméről a Településképi Rendelet (TkR) rendelkezik. Ennek mellékletében kell címmel, helyrajzi számmal feltűntetni a helyi védett épületek listáját. Amennyiben a település rendelkezik Településképi Arculati Kézikönyvvel (TAK) – és TkR-rel –, úgy érdemes megnézni, hogy az épületünk megtalálható-e már benne.

A program által biztosított forrás fedezni tudja az épület kapcsán a veszélyelhárítást, az állagmegóvást, valamint a részleges vagy a teljes helyreállítást. A tényleges épületfelújítása és karbantartói tevékenység mellett, megelőző és megalapozó előkészítő dokumentációk létrehozására, kutatások elkészítéséhez is igénybe vehető a támogatás.

Összefoglalóan kijelenthetjük, hogy egy igazán nagyszerű szakmai értékőrző program működik jelenleg Magyarországon a népi építészeti örökségünk megóvása érdekében, mely a szakmai előkészítéstől (tervezéstől), tényleges megvalósulásig (kivitelezésig) az egész műszaki folyamatot mind gazdaságilag, mind szakmailag támogatja.

 

Tájházaink lehetőségei a Népi Építészeti Programban

Felsőpáhok – helyi védett népi építészeti lakóház felújítás a Népi Építészeti Program keretében (Fotó: NaturARCH Házépítő Kft.)

 

Tájházaink lehetőségei a Népi Építészeti Programban

Felsőpáhok – helyi védett népi építészeti lakóház felújítás a Népi Építészeti Program keretében (Fotó: NaturARCH Házépítő Kft.)

 

A 2020-as évben célzottan a tájházak számára is megjelent a program. Ebben azok a tájházak vehettek részt, melyek mind a Szabadtéri Néprajzi Múzeum Magyarországi Tájházak Központi Igazgatósága és a Teleki László Alapítvány Népi Építészeti Program szakmai adatbázisaiban megtalálhatók voltak.[2]

A programban már sikeresen részt vett és jelenleg is részt vevő tájház a Tardi Tájház. Ennél az épületnél a mondhatni klasszikus népi építészeti probléma – napi szintű használat hiánya és éves karbantartások elmaradása – kapcsán a nád héjazat és a vakolatok öregedtek el. Az önkormányzat sikeresen pályázott először szakmai előkészítésre, melynek keretében elkészültek a – mind a programhoz, mind az Örökségvédelmi (építési) hatósági engedélyhez később szükséges műszaki dokumentációk: építészeti tervek, statikai szakvélemény, építéstörténeti tudományos dokumentáció, értékleltár, faanyagvédelmi szakvélemény, faldiagnosztika. Sikeresen elvégzett műszaki előkészítés után lehet indulni a szakmai előkészítés során feltárt műszaki problémák javításának, elhárításának kivitelezésére.

Ennek keretében Tardon, a párban álló két tájház új héjazatot, fedélszékmegerősítést és villámvédelmi rendszert fog kapni a 2021-es évben.

 

Tájházaink lehetőségei a Népi Építészeti Programban

A Tardi Tájházak (Fotó: NaturARCH Házépítő Kft.)

 

Tájházaink lehetőségei a Népi Építészeti Programban

A tardi műemlék tájházak felújításnak szakmai előkészítése a felújítás a Népi Építészeti Program keretében – utcai homlokzatok építészeti rajzai (Fotó: NaturARCH Házépítő Kft.)

 

            A szakemberek bevonása elengedhetetlen! Egy épület fejlesztési beruházás egymástól három jól elkülöníthető részre oszlik: tervezésre, kivitelezésre és épület üzemeltetésre. Egy ilyen horderejű beruházás – mint amit a program biztosítani tud – esetén elengedhetetlen építőipari szakemberek bevonása már a pályázati előkészületek megkezdésekor. Mindenképpen javasolt építész tervező megbízása, valamint építéskivitelező bevonása már a tervezési szakaszban. Egy építész tervező a kezdetektől tudja támogatni a projekt kialakítását, hiszen tisztában van a hatályos építési szabályokkal, szakmai nyelven tud egyeztetni az építési hatósággal és az esetleg építési engedélyezési eljárásba bevonandó szakhatóságokkal, valamint ideális esetben ismerője a helyi vonatkozású építészeti arculatnak.



[1] Az idézet a 2020 júliusában megjelenő kiírásban olvasható. A Program tájékoztatóját a szakmai bizottság minden évben felülvizsgálja, de a tartalmak között nagy eltérés eddig nem volt felfedezhető.

[2] A lista a nepiprogram.hu weboldalon regisztrációt követően-, valamint a tajhazigazgatosag.skanzen.hu weboldalon regisztráció nélkül elérhető. Amennyiben nem találja tájházát az említett elérhetőségeken, úgy vegye fel a kapcsolatot a Tájházigazgatóság munkatársaival a tajhazigazgatosag@skanzen.hu e-mail címen.