Az Év Tájházvezetője: Kormos Rebeka, az Ócsai Tájházegyüttes vezetője

Kormos Rebeka a Közép-Magyarországi régióban található Ócsai tájházban 2017 óta végzi határtalan lelkesedéssel, elkötelezettséggel és szakmai profizmussal a Tájház vezetésével járó rengeteg feladatot. Az elmúlt hat év alatt számtalan újítást vitt véghez és sok-sok olyan program fűződik a nevéhez, amely látogatók ezreinek adott felejthetetlen élményeket:

2017 – Az Ócsai Tájház megjelent a közösségi média felületein, ezeken keresztül mára többezres rajongói közönség követi az ott folyó munkát.

Miután Rebeka szívén viseli az ócsai népviselet gondozását, a hétköznapokban is fontos szerepet tölt be életében a helyi népszokások, hagyományok, viseletek felkutatása és az utókor számára méltó módon történő megőrzése, ezért a viselet a tájház minden programnapjának részévé vált.

2018 – A tájházvezetői képzésen megálmodott, megtervezett projekt alapján teljesen megújult az épületegyüttes kemencés háza, amelyet Melegedőről a Sütőasszony-házává kereszteltek át, azóta is működő kemencével és csikótűzhellyel várva a vendégeket.

Országos szinten öregbíti Ócsa város nevét a Pompás napok képzési rendszer életre hívásával, melyben népmesék, a mesélés fontosságát, a mindennapi létjogosultságát hangsúlyozza.

2019 – “Élő porta, teli kamra” programjaikkal olyan hajdani házi praktikákat adnak át az érdeklődőknek, mint a szirupok, kompótok készítése és gyógynövényekkel kapcsolatos tudás.

2020 – “Országomat egy gombért!” című felhívásuk messze az elképzeléseken túl hozott eredményt a közvetlen és tágabban környezetükben is. A felhívásban cérnagombokat kértek adományba, amely alapján több, mint 300 címről érkezett levélben, és közel 100 adományozó személyesen adta át a szülői, nagyszülői és dédszülői örökségéből kivett cérnagombokat. Rengeteg impulzus született ebből a kezdeményezésből, még a mai napig is rendszeresen érkezik levél néhány gombbal.

2021 – “Kifordított tájház” koncepcióban a pandémia közepette is megtartották a tájházak napját. A portáik kapujába kívülre, vitrinbe helyezett mini kiállítással várták a látogatókat. Emellett az elzártság hónapjaiban a közösségi média felületeken igyekeztek tartani és fenntartani a kapcsolatot a tájházat kedvelők közösségével.

2022 – A műemlék templomi tárlatvezetések is megújultak, az Árpád-kori templom tárlatvezetése igazi időutazást ígér és sok kultúr-, vallás-, és művészetörténeti érdekességet.

A tájházat működtető csapat vezetőjeként, Rebeka munkájának elismeréseként 2022-ben “Ócsa Kultúrájáért  díjat” vehetett át. 

A Tájházszövetség elnöksége 2009-ben határozta el, hogy az „Év tájháza” kitüntető cím mellett az egyéni teljesítményt is díjazni kívánja, ezért a színvonalas, példamutató tájházvezetői munka elismerésére megalapította az „Év tájházvezetője” díjat, melyet évente egy alkalommal ad át. Az elnökség 2023-ban Kormos Rebeka munkáját ismerte el ilyen módon.

Az Év Tájházvezetője: Kormos Rebeka, az Ócsai Tájházegyüttes vezetője 

Fotó: Magyaroszági Tájházak Központi Igazgatósága

 

Forrás: https://www.tajhazszovetseg.hu/az-ev-tajhazvezetoje-kormos-rebeka-az-ocsai-tajhazegyuttes-vezetoje/