Knézy Juditra elmékezünk[1]

 

Knézy Judit 1940. november 3-án született Baján egy ötgyermekes család negyedik gyermekeként, de 1955-től Budapesten élt, a középiskolát is itt végezte, a Kaffka Margit Gimnáziumba járt. Felsőfokú tanulmányait az ELTE Bölcsészettudományi Karának néprajz-magyar szakán végezte, és az ekkor megismert tárgyi kultúra iránti érdeklődés terelte a múzeumi szakma felé.

1964. augusztus 1-jével került a kaposvári Rippl-Rónai Múzeumba Barabás Jenő ajánlásával, sokáig Somogy megyében ő volt az egyetlen aktívan kutató néprajzos muzeológus. Első itteni éveiben már a Magyar Néprajzi Atlasz kutatásaiba is bekapcsolódott Kálmáncsa és Kutas településekkel, de foglalkozott a hedrehelyi fazekassággal és a somogyi pásztorfaragásokkal. pásztorművészettel is. Csökölyi kutatásait komplex módon, a teljes életmódot átfogva végezte az építkezéstől a gazdaságon keresztül a táplálkozáskultúráig, mely végül doktori disszertációjának is témája lett.

Első kiállításai főként a népművészet témájában készültek, de a Rippl-Rónai Múzeum állandó kiállításának néprajzi része is az ő nevéhez fűződik. Emellett több településen is segített a helytörténeti gyűjtemény kialakításában és kiállításának berendezésében, melyeket az általa végzett helytörténeti kutatás is kísérte. Ehhez kapcsolódva nagy figyelmet fordított a vidéki hagyományőrzésre is, előtérbe kerültek számára a falusi honismereti körök és az önkéntes gyűjtők, kérdőívek segítségével bevonta őket saját kutatásaiba is, így még árnyaltabb képet kaphatott témáiban.

1970-től az Országos Műemléki Felügyelőség felkérésére hét külső-somogyi településen elvállalta a népi műemlékek felmérését, mely munka végül a Szennai Skanzen mint regionális szabadtéri múzeum megalapításának egyik kiindulópontja lett. 1972-ben L. Szabó Tünde építésszel állították össze a regionális skanzen tervét, mely a zselici és a belső-somogyi térségre koncentrált. Az épületek nagy része favázas vagy boronafalú volt, melyek áttelepítéssel kerültek a múzeumba, és azok megőrzése volt a fő szempont. Emellett néhány épület rekonstrukcióban épült meg. A kiállítások koncepciói és megvalósításuk az utolsó, somogyszobi portát leszámítva, Knézy Judit nevéhez kötődtek. Az első portával végül 1978-ban nyílt meg a múzeum.

A muzeológiai munka során számos somogyi tájház berendezése is bekapcsolódott, például Szennán, Zamárdiban és Buzsákon is. 1971-ben Romániában, 1977-ben pedig Ausztriában vett részt tanulmányúton épp azért, hogy a szabadtéri múzeumok meglátogatásával olyan tapasztalatokat szerezzen, melynek segítségével a Szennán és a tájházak esetében vállalt feladatait minél jobban elvégezhesse. Emellett a zalaegerszegi és szombathelyi skanzenekben tett látogatásainak tanulságaira is támaszkodhatott.

A Somogyban töltött hosszú évek után 1980 decemberétől Budapesten, a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban folytatta pályafutását, ahol 1982-től az Adattár osztályvezetője lett, 1990-1995 között pedig a múzeum fíliáléinak szakmai ellenőrzését is ő végezte. 1992-es kandidátusi értekezésében azonban megmaradt somogyi témájánál, a táplálkozáskultóránál a 18-20. század között.

2005-ös nyugdíjba vonulása után sem fordított hátat a szakmának, mindig figyelemmel kísérte a fejleményeket, aktív kapcsolatban maradt volt kollégáival, akikkel a szakmai kérdéseket is megvitatta. Szívesen emlékezett vissza munkáira, rendszeresen küldte a különnyomatokat és a fényképeket azoknak, akik számára az aktuális volt. A Tájházszövetség egyéni tagjaként a civil szervezet számos rendezvényén is részt vett. 2023. április 25-én bekövetkezett halálával a magyar néprajzi és szabadtéri múzeumi világ vált szegényebbé.

Prikler Szilvia Beatrix