Felpéci és Szadai tájházalapítók, akik példaképpé váltak

 

FELPÉCI  ÉS  SZADAI  TÁJHÁZALAPÍTÓK, AKIK PÉLDAKÉPEKKÉ VÁLTAK

 

A Magyarországi Tájházak Szövetsége 2020. szeptember 4-i közgyűlésén szakmai elismerések átadására is sor került. Az Év tájházvezetője elismerést Dombi Alajosné, a Felpéci tájház vezetője, a Szablyár Péter Emlékplakettet Novák Lászlóné, a Szadai tájház vezetője vette át.

 

A Magyarországi Tájházak Szövetsége 2020. szeptember 4-én tartotta meg éves közgyűlését Szentendrén, a Szabadtéri Néprajzi Múzeumban. A közgyűlés elfogadta a 2019-es év pénzügyi és szakmai beszámolóját, valamint megtörtént a szervezet tisztújítása is. A Tájházszövetség elnöki posztját továbbra is dr. Bereczki Ibolya tölti be, az ügyvezető igazgató pedig Hegedűsné Majnár Márta maradt. A közgyűlésen az elnökségi tagok régiónkénti beszámolója után Vukoszávlyev Zorán, a Népi Építészeti Program 2020. évi, a tájházak fejlesztését, épületei megújítását célzó eredményeiről és tapasztalatairól tartott előadást.

A közgyűlés során Dombi Alajosné, a Felpéci Tájház megálmodója a helyi közösségi összefogás irányítójaként néprajzi és múzeumépítő munkája elismeréseként méltán vehette át Az Év tájházvezetője díjat.

A Tájházszövetség a tájházak ügyéért hosszabb időszakon keresztül végzett kitartó és elkötelezett munkát a szervezet alapító ügyvezető elnökére emlékezve 2015-től kétévente a Szablyár Péter Emlékplakettel ismeri el, melyet példaértékű, tudományos hitelességű, néprajzi értékeket őrző tevékenységéért ezúttal Novák Lászlónénak, a Szadai Tájház vezetőjének adományozott.

A díjakat dr. Bereczki Ibolya elnök és Hegedűsné Majnár Márta ügyvezető elnök adta át.

Mindkét díjazott méltatása alább található.

 

Az_Ev_Tajhazvezetoje_Dombi Alajosne_2020.pdf

Szablyar_Peter_Emlekplakett_Novak_Laszlone.pdf

A fotókat Király Viktória Mónika készítette.

 

A díjazottakkal készült riportokat az alábbi linkeken lehet megtekinteni:

Interjú a Szablyár Emlékplakett nyertesével - Duna Tv (38:25-től)

https://mediaklikk.hu/video/csalad-barat-2020-09-16-i-adas/?fbclid=IwAR2JH4a5uo33kPTaGpOJHN7vgvG2NdEpOcluqXvNJKHFpAX9pKphnHAu6lg

 

Az év Tájházvezetője - M2 Petőfi TV

https://www.facebook.com/m2petofitv/posts/3468051336572810

 

Ellátogattunk az év tájházvezetőjéhez Felpécre - Duna Tv

https://mediaklikk.hu/csaladbarat-extravideok/video/2020/10/14/ellatogattunk-az-ev-tajhazvezetojehez-felpecre/?fbclid=IwAR2ie4EGEJqL-Y08Qs69w4vCkKodIQdFqsRXhA2WIh3Gfb-qrQVeO0DtX0A

 


Eseménynaptár    
HKSZCSPSZV
1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031

JÚLIUS

28

SZERDA

  SZEP 18 Közösségek öröksége
  AUG 09 Tájházi Értékmentő Tábor
MTKI HÍREK


2021. 06. 21.
Tájházak Napja 2021
2021. 06. 15.
Tájházak Napja programok
2021. 05. 31.
A Csicsóka Tájház gazdái nyerték el az Év Tájházvezetője címet
A Tájházszövetség hírei

2021. 06. 29.
Népi Építészeti Nyári Egyetem
2021. 04. 22.
IX. TÁJHÁZAK NAPJA felhívás
2021. 05. 18.
Meghívó Tájházi Műhelybe
SKANZEN HÍREK