In memoriam Horváth Attila

(Fertőhomok,1960. május 1 – Szombathely, 2021. március 22.)

Horváth Attila Fertőhomokon horvát nemzetiségű családban született. Szülei otthon horvátul beszéltek, így csak óvodás korában tanult meg magyarul. Az általános iskola alsó tagozatát Fertőhomokon, a felső tagozatot a hegykői iskolában végezte, majd 1978-ban a soproni Széchenyi Gimnáziumban érettségizett. 1982-ben szőlész-borász szakon szerzett diplomát a Kertészeti Egyetem Kecskeméti Főiskolai Karán. 1981-ben megnősült, két fia született. A főiskola befejezését követően a Soproni Állami Gazdaságban kezdett el dolgozni. A rendszerváltás után a privatizációt követően megalakult SOP-VIN Kft. egyik tulajdonosa lett, ahol maga is borászként dolgozott.

Több mint harminc éven át, 1990 óta haláláig Fertőhomok társadalmi megbízatású polgármestere volt, s a település vezetőjeként számos beruházás kezdeményezőjeként és koordinátoraként járult hozzá Fertőhomok fejlesztéséhez. Kiemelkedő szerepet játszott a horvát hagyományok újraélesztésében és továbbvitelében. Így született meg a Tambura zenekar 1999. március 11-én, majd 2003-ban a tánccsoport, majd 2004-ben a Kajkavci Horvát Kulturális Egyesület. Kezdeményezte a horvát testvértelepülési kapcsolat kialakítását. 2000-2019 között minden évben személyes találkozásra is sor került az együttműködés keretében, ez 2020-ban is csak a koronavírus-járvány miatt maradt el. 2001-2010 között Horvát tábort szervezett, 2006-ban és 2016-ban a helyi közösség bevonásával valósította meg a Fertőhomoki lakodalmast. Vezetőségi tagja volt a Fertő-táj Világörökség Magyar Tanácsa Egyesületnek, elnöke a Kajkavci Horvát Kulturális Egyesületnek, tagja a Megyei Horvát Önkormányzatnak.

Nevéhez kötődik a Fertőhomoki tájház létrehozása és 2001-es megnyitása, majd a tájház gazdag programkínálatának kialakítása, többek között a Tájházak napjának évente történő megrendezése. Az általa irányított Fertőhomoki Tájház 2004-ben a Magyarországi Tájházak Szövetsége első alkalommal meghirdetett pályázatán elnyerte Az Év Tájháza elismerést. Résztvevője volt a Tájházszövetség első országos találkozójának (Noszvaj, 2003. november 6-8.), ezt követően hamarosan elnökségi tagként, majd 2019-től tiszteletbeli elnökségi tagként végezte kiemelkedő értékű munkáját szervezetünkért, a tájházas közösségekért. Kezdeményezésére 2011-ben Fertődön és Fertőszéplakon Örökségünk, a Fertő-táj – tudás és élmény tájházainkban címmel tarthattuk meg a szervezet nagysikerű, IX. országos találkozóját. Tájházi tudását folyamatosan bővítette, Tájházi Műhelyek, regionális tájházi találkozók szervezőjeként is. Felesége, Zsuzsa legközelebbi társa volt tájházas hivatásában.

Horváth Attila hagyományhoz való, de 21. századi kötődése, az általa kezdeményezett, a megtartást, újraélést segítő programok példaértékűek a magyar és nemzetiségi tájházak vezetői, a Tájházszövetség valamennyi tagja számára. Sokrétű tapasztalatai, szervezőkészsége, a jó ügyek iránti elkötelezettsége, bölcsessége, humora erőt és kitartást adnak számunkra a jövőben is.

Szentendre, 2021. március 24.

Dr. Bereczki Ibolya
elnök
Magyarországi Tájházak Szövetsége

Horváth Attilát a közeli napokban szűk családi körben helyezik örök nyugalomra.