Meghosszabbított jelentkezési határidő - Tájházak Napja

A Magyarországi Tájházak Szövetsége 2022. április 23-24-én tizedik alkalommal szervezi meg országos rendezvényét. A tájházak ünnepélyes tavaszi kapunyitása alkalom arra is, hogy tavaszi, nyári programajánlatunkra, eseményeinkre felhívják látogatóik figyelmét. 2022-ben kiemelt szerepe van a népi építészeti értékek védelmének. A szervezet kéri, hogy lehetőségeik szerint szakmai vezetéssel mutassák be mindazt, amiben a közelmúltban megújult az épületük és a kiállításuk.
A felhívás és a jelentkezési lap elérhető itt:
 
 
A jelentkezés határidejét a Tájházszövetség elnöksége 2022. április 10-re módosította. Ezen túl az Ukrajnában zajló háború elől menekülőkre gondolva az eredeti felhívást kiegészítették azzal, hogy a Tájházak Napján köszönettel fogadják az olyan programokat, amelyek a Magyarországra érkezettek, befogadottak számára is nyitottakAz elnökségi tagok az ülésen beszámoltak arról, hogy különösen Kelet-Magyarországon, de lényegében hazánk minden régiójában sok  menekült tartózkodik, akiknek a tájházfenntartók is próbálnak segítséget nyújtani. 
Kérjük, fordítsanak figyelmet arra a Tájházak Napján, hogy lehetőségeik szerint számukra is biztosítsanak kikapcsolódási lehetőséget, magyar nyelvi kompetenciákat nem igénylő elemekkel egészítsék ki a meglévő programjukat (pl. népi játszóeszközök kihelyezésével, kézműves foglalkozással, tánctanítással, gasztronómai bemutatókkal...) és/vagy vonjanak be a tolmácsolásban segíteni tudó önkénteseket. 
A szervezet kéri, hogy akik már korábban megküldték jelentkezési lapjukat, de szeretnék kiegészíteni, azok küldjék meg az új programelemeket is a tajhazszovetseg2002@gmail.com elektronikus címre, akik pedig ezután szeretnének csatlakozni, azok foglalják bele terveikbe azokat a lehetőségeket, amelyeket az Ukrajnából érkezettek számára is jó szívvel tudnak ajánlani.

 

A Tájházak Napja jelentkezési lapja az alábbiakban érhető el: 
Jelentkezesi_lap_Tajhazak_Napja_2022.doc