Népi építészeti szakmai nap

A Magyar Építőművészek Szövetségével közös negyedik szakmai nap a Szabadtéri Néprajzi Múzeum Konferencia termében valósult meg. A szakmai napok tematikáját mindig egy választott közös pont mentén alakítjuk ki. 2019-ben a téma Sabján Tibor és életműve volt, aki a Skanzen építész-muzeológusaként jelentős eredményeket ért el 1976 és 2009 között. Számos bontás, újraépítési javaslat, épület periodizáció, kiállítás, kutatás és enteriőr kötődik a nevéhez. Halálának tizedik évfordulója alkalmából az ő emlékének szenteltük az első közös szakmai napot, egy olyan szakemberről emlékeztünk meg, aki mind az építészet, mind a muzeológia terén jelentőset tudott alkotni.

Az idei tematikában a központi szerepet Gilyén Nándor munkássága kapta. Sabján Tiborhoz hasonlóan itt is kerek évfordulóhoz kötöttük a megemlékezést, mégpedig születésének kilencvenedik évéhez kapcsolódóan. Gilyén Nándor Vargha László tanítványaként részt vett több, a múzeum területén található épület felmérésében. Később a Barabás Jenővel közösen alkotott munkáinak is alapja volt ez az ifjúkori tevékenység. A múzeum munkáját statikus tervezőként is segítette, apróbb-nagyobb problémáival hozzá tudtunk fordulni.

A 2021. október 28-i szakmai napot dr. Cseri Miklós, a Skanzen főigazgatója nyitotta meg, majd Krizsán András DLA, a Magyar Építőművészek Szövetségének az elnöke ismertette a „Nagyapám Háza” Örökségvédelmi Programot és képes beszámolóval mutatta be a korábbi szakmai napok eseményeit. Ezt követően Radev Gergő építész a Vándor Építőmester Alapítvány képviseletében ismertette azon tevékenységeit, amelyek további lehetőséget nyújtanak a népi építészeti tudás megőrzésére és széles körű elsajátítására. Gilyén Nándor munkásságáról és a Szabadtéri Néprajzi Múzeum kapcsolódásáról Buzás Miklós, a múzeum főépítészete beszélt a résztvevőknek. A NaturArch Studio Kft. képviseletében Bihari Ádám okleveles építész a népi építészet jövőjéről, a korszerű fenntartásról szóló előadásában a terület jövőjének lehetőségeit villantotta fel.

A szakmai program zárásaként a Szabadtéri Néprajzi Múzeum Felső- Tisza vidék tájegység épületeit Tömöri Szilvia tájegység felelős muzeológus mutatta be tárlatvezetés keretén belül. Az tájegységben található két épületeknek is Gilyén Nándor készítette el a felmérését Vargha László tanítványaként, valamint a térség népi építészetéről az összefoglalót Mendele Ferenccel és Tóth Jánossal közösen vetették papírra.

A szakmai napon 22 résztvevő, főként építész volt jelen. Tervünk szerint a Szabadtéri Néprajzi Múzeum és igazgatósága, a Magyaroroszági Tájházak Központi Igazgatósága, valamint a „Nagyapám Háza” Örökségvédelmi Program részeként a Magyar Építőművészek Szövetsége elméleti és gyakorlati, népi építészeti képzés közös kidolgozását kezdi meg 2021-2022-ben.

 

Kmellár Viktória

néprajzos muzeológus

Kapcsolódó cikkek
20211104/img_7150.png