Tordas Tájház

A szlovák („tót”) paraszti ház két szobából állt, középen a pitvar és a konyha helyezkedett el. A lakóház folytatásában a kamra, pince lejáró, istálló, majd a fészer, benne ólakkal, következett. A porta a szérűvel, udvarral és kis konyhakerttel zárult.

A házak kivétel nélkül nyeregtetősek voltak, falazatuk sárból készült, kisméretű ablakokkal, rajtuk zsalugáterrel.

A három osztatú lakás más magyar paraszti házakhoz hasonlóan volt elrendezve. Az első szoba, egy generációs család esetében, volt a tiszta szoba, míg a hátsó szoba szolgált hálóhelyül. Két generációs család esetében az első szobában az öregek laktak, a hátsó szobában a fiatalok, majd később ez a helyzet változott. A szobák padozata hajópadló és döngölt földpadló (mázolt).

A konyha kicsi volt, a jellegzetes szabadkémény meghatározta a kemence, a beépített kályha elhelyezkedését. A konyha dísze a fazekas polc volt, amelyet a szabadkémény mestergerendájára helyeztek. Erre a fazekasok által készített szép, vagy kevésbé ízléses tányérokat, cserépedényeket helyeztek el.

A ház falait kívül belül fehérre meszelték, a plafon deszkáit kékfestővel kékre mázoltak.

Tájházunk rekonstrukció, mivel egyesületünk és korábban az önkormányzat sem tudott arra alkalmas parasztházat vásárolni.

A tervezés nagy körültekintéssel és alapossággal történt, segítségül híva a még fellelhető és egyben az utolsó 1890-es években épült parasztház, valamint a TORDAS, a BALOG ELEMÉR SZÖVETKEZETI MINTAFALU című HANGYA kiadványban szereplő 1760-1800 táján épült ház terveit.

A sok száz, vagy talán ezer óra társadalmi munkával, az egyesület tagsága és pártolói pontot tettek egy 70 éves terv végére: 2010. szeptember 25-én a közönség számára ünnepélyesen átadásra került a Tájház.

Tájházunkat két szoba, a pitvar és a konyha, valamint egy fészert alkotja.

Az összegyűjtött bútorok, eszközök szerszámok a XX. század első harmadából származnak, néhány eszköz a XIX. századból való, helyben gyűjtött eszközök, tárgyak.

Szablyár Péter írásából, rólunk: „Ezért újat emeltek, hogy keretet adjanak annak a közösségi életnek, amelynek hajszálgyökerei valahol ezekhez, ahol híd épülhessen a múlt és jelen közé! Biztosan lesznek fanyalgók, nevezéktani vitát kezdeményezők, de az élet ettől ezekben az újsütetű intézményekben tovább fog bonyolódni, reményeink szerint a közösségek megelégedésére, önmagunkra találásuk helyszíneként! Úgy legyen!” (Tájházi Hírlevél 2011.1.)