Törlés a nyilvántartásból

A muzeális intézmény leltárkönyveiben szereplő kulturális javak csak a miniszter által engedélyezett elidegenítés, illetve selejtezés alapján törölhetők a nyilvántartásból. Selejtezés esetén minden esetben szükséges selejtezési jegyzőkönyvet készíteni, mely a 5. számú mellékletben található. Ebben az esetben a törlés tényét a megjegyzés rovatban kell rögzíteni a leltárkönyvben.

A selejtezendő tárgyak kiválasztását egy három főből álló bizottság végzi: a gyűjteményért felelős muzeológus, egy szakirányú végzettségű muzeológus és egy felsőfokú végzettséggel rendelkező restaurátor.

A selejtezésre szánt tárgyakról készített táblázatban szerepelnie kell az adott tárgy leltári számának és fotójának, a selejtezés indokának, a selejtezés után a megsemmisítési mód javaslatának, illetve a selejtező bizottság döntését támogatók és ellenzők számarányának, ezzel együtt a kisebbségi vélemény indoklásának is.

Fontos, hogy a leselejtezett tárgyakat minden esetben meg kell semmisíteni, azokat tilos átadni más intézményeknek.

Selejtetezési jegyzőkönyv és táblázata:

Selejtezesi_jegyzokonyv.docx

Selejtezesi tablazat.xlsx

Törlés a nyilvántartásból

Eseménynaptár    
HKSZCSPSZV
123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
282930

NOVEMBER

30

SZERDA

  NOV 30 Népi építészeti szakmai nap
MTKI HÍREK


2022. 11. 07.
Népi építészeti szakmai nap - tanulmányi kirándulás
2022. 10. 09.
Az Év Tájháza 2022-ben a somogyszobi Vilma-ház
2022. 04. 04.
Meghosszabbított jelentkezési határidő - Tájházak Napja
A Tájházszövetség hírei

SKANZEN HÍREK