Kmellár Viktória

 

Bevezetés

A Néprajzi 1×1 sorozat első részében az érdeklődők betekintést nyerhettek a tájházi kiállítások alapját szolgáltató enteriőrök mögött meghúzódó egyik fontos tudománnyal: a néprajzzal. Félrevezető lenne azonban azt állítanunk, hogy ez az egyetlen szakterület, ami szükséges ahhoz, hogy egy kiállítás létrejöjjön. A tájházak enteriőreinek kialakításakor a néprajz – tágabb értelemben véve a társadalomtudományok – mellett a muzeológia játszik fontos szerepet, hiszen a kiállítás egy muzeális intézményben kap helyet. Mint minden más tudomány, a muzeológiai is sok változáson ment keresztül az első megjelenése óta, melyek főbb állomásairól és jelenlegi állapotáról szándékozok rövid összefoglalót az olvasó számára bocsájtani.

 

Kezdetek

„Induljunk a kályhától” – mondják. A muzeológia fogalma a leírást kiemelve jelentkezett először, ekkor muzeográfia néven jelölték. Egyik legkorábbi képviselője SAMUEL VAN QUICCHEBERG holland orvos volt, aki ,,Inscríptiones vel tituli Teatri amplissimi” című, 1565-ben Münchenben megjelent művében a reneszánsz ritkasággyűjtemények és kincstárak elméleti megfogalmazását, a gyűjtemények leírását és osztályozásának módját adta meg.[1]

A társadalomtudományok fejlődésével jelenik meg a napjainkban is ismert muzeológia kifejezés, erre azonban csupán az 1880-as években kerül sor. Ekkorra a múzeumokban művelt tudományok gyakorlati tevékenységét fedte le a szófordulat. „A múzeumokkal való elméleti foglalkozás az első világháborút követően indult meg, amikor a múzeumban mint intézményben feladatköri változásnak kellett bekövetkeznie az arisztokratikus és szakcentrikus magatartás miatt.”[2]

A középkorban, a rabszolgatartó társadalmak felbomlása után az egyház vette át a gyűjtők szerepét és ezáltal azok a hittudomány/művészet műhelyeivé váltak. Az egyházi kontextusban megjelent ajándékok, fogadalmi tárgyak, a zarándoklatról hozott ereklyék, a természeti ritkaságok, a templomok által használt arany ötvöstárgyak és miseruhák adták az egyházi gyűjtemények alapját. Az eklézsia mellett a középkori feudalista világban a hatalom – és a világi javak – a földesurak kezében[3] voltak. A náluk őrzött felhalmozott értékeket a kincseskamra mélyén őrizték egészen a 16. század környékéig, amikor is megnyitották a kapukat és betekintést nyújtottak az általuk birtokolt műkincsekbe.[4]

A felvilágosodás eszméinek megjelenésével felgyorsult a természettudományok fejlődése – felfedezték az alkohollal való konzerválást –, így a természettudományi múzeumok alapítása is elindult.[5]

A gyűjtemények múzeummá alakulásának első lépését a nyitottá tétel jelentette. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a ma ismert múzeumokkal találkoztunk volna ekkor. A kincsek gyűjtésén és bemutatásán túl nem terjedtek ezek a kezdetleges kiállítások, a tárgyakat gyakran válogatás és csoportosítás nélkül mutatták be a közönség számára – akik leginkább a felsőbb rétegekhez tartoztak–. Ezek ugyan még mindig magánkézben lévő gyűjtemények, de megjelentek a közgyűjtemények is, melyek közül az elsők közül említhetjük az 1759-ben megnyílt British Musem-ot.[6]

 

Múzeumügy Magyarországon

A fent említett folyamatok Magyarországon is végbementek, a gyűjtemények létesítésének fontosságát Teleki Sámuel és Teleki József már a 18. század közepén világosan megfogalmazta. A század végén pedig már felmerült az igény egy országos múzeum alapítására is.[7]

Gróf Széchényi Ferenc 1802. november 25-i dátummal hazájának adományozta gazdag gyűjteményeit, melyet uralkodói jóváhagyás erősített meg. Az alapítólevélben három különböző név szerepel: Nemzeti Könyvtár, Országos Múzeum és Nemzeti Múzeum. A hazának ajánlott javakról az 1807. évi 24. törvényben olvashatunk: „Hálás szivvel emlékeznek meg az ország karai és rendei gróf Széchényi Ferencz, királyi főkamarásmesternek azon bőkezüségéről s a közjólét gyarapitására irányzott igyekezetéről, mely szerint dicséretes emlékezetü őseinek nyomdokait követvén, terjedelmes és válogatott könyvtárát, valamint kiváló gondossággal és költekezéssel gyüjtött ritka pénzérmeit s jeles családok czimereit, ugyszintén földabroszait, képeit és kéziratait a magyar nemzet használatára, teljes joggal, átirta és ezekkel egy fölállitandó nemzeti muzeum alapjait dicséretes buzgósággal lerakta.”[8]

A Nemzeti Múzeum honlapján az adomány pontos tételeit is megtaláljuk: 11 884 nyomtatvány, 1156 kézirat, 142 kötet térkép és rézmetszet, 2019 db aranyérem, továbbá címerek, más régiségek, valamint néhány festmény. A múzeum első igazgatójának Miller Jakab Ferdinándot nevezték ki 1812-ben, amikor a Múzeum tárai is kialakultak: a már meglévő könyvtár után megalakult a természettár, majd a régiségtár.[9]

A 19. század második felében a dinamikus fejlődő gyűjtemények, és a nemzetközi muzeológiai szakosodásának köszönhetően a több önálló intézmény is létrejött a Nemzeti Múzeum gyűjteményrészeinek leválásával.[10] Tulajdonképpen Magyarország mai országos múzeumainak története innen eredeztethető. A néprajz számára kiemelten fontos az 1872. március 5-i dátum, amelyet a Néprajzi Múzeum alapításának éveként is tekintenek. Ezen a napon a vallás- és közoktatási miniszter – Pauler Gyula – aláírta Xántus János, mint a Magyar Nemzeti Múzeum Ethnographiai Tárának igazgató őre kinevezési okmányát.[11]

 

A szabadtéri és a termes muzeológia szétválása

A parasztházak és a népi építészet iránti érdeklődés már a 18. században megjelenik, melyekről az ún. világkiállítások árulkodnak. A paraszti enteriőr elsőként az 1867-ben megrendezett párizsi világkiállításon jelent meg.[12]

A magyar szempontból jelentős kiállítások, melyeket megjelent Magyarország – természetesen Ausztria kötelékében – az 1851 és 1862-es londoni, valamint az 1855-ös és az 1867-es párizsi világkiállítások.[13] Az 1873-as bécsi kiállítás volt az, amelyik a magyar politikai elit számára rendkívüli lehetőséget nyújtott arra, hogy országunkat méltón bemutassa. „Xántus János, a Nemzeti Múzeum néprajzi tárának őre, több mint egy esztendővel a bécsi világkiállítás megnyitása előtt beadvánnyal fordul a »közoktatási tárca egy főbb hivatalnokához«, előadva: »hogyan vélném kivihetőnek egy magyar ethnographiai gyűjtemény összegyűjtését és kiállítását az 1873.-iki bécsi világkiállításon«. Tervezete szembetűnően a néprajzi muzeológus és gyűjtő gyakorlatiasságára vall: másfél éve, hogy dél- és délkeletázsiai gyüjtőútjáról visszatért, s kiváló gyűjtői munkájának eredményeiből – 1871. tavaszán első hazai néprajzi kiállításunkat megrendezte. Mintha maga is érezné a tény fonákságát, hogy hazájában a néprajz tárgykörének első múzeológiai kibontakozása nem magyar, hanem délkelet ázsiai gyűjtemény bemutatásával történt, különös nyomatékkal ajánlja most a magyar etnográfiai anyag összegyűjtését.”[14]

A világkiállítások nyomán 1891-ben Stockholmban Arthur Haselius volt az első, aki kezdeményezte, hogy a különböző svéd tájakat és néprajzi csoportokat jellemző építményeket megőrizzék és bemutassák, ezáltal létrehozva az első szabadtéri néprajzi múzeumot. A muzeológiai ilyesfajta megnyilvánulása hazánkat sem hagyta hidegen, melynek egyik első és legfontosabb lépése az 1896-ban millenniumi rendezvénysorozat keretein belül, a Városligetben létrehozott Néprajzi Falu.

A szabadtéri kiállításon a néprajztudomány akkor ismert szintjén földrajzi és néprajzi tejlességre törekedve 24 házat, illetve épületegyüttest mutatott be a történeti Magyarország területéről. A kiállítás megszervezése, a hozzá kapcsolódó gyűjtések, a berendezések elkészítése meghatározó erővel hatott a hazai népi építészeti kutatásokra és az anyagi kultúra egészének a kutatására. A millenniumi ünneplésre készülve Jankó János és Herman Ottó vezetésével 1890-től széles körű gyűjtőtevékenység indult meg. Jankó János a Néprajzi Falu anyagát állította össze, míg Herman Ottó az ún. ősfoglalkozások[15] tárgyi anyagát gyűjtötte össze és rendszerezte. A kiállított egységek nagyban hatottak a néprajzi szobák berendezésének módszertanára. Bár a Néprajzi Falut a milleniumi rendezvénysorozat végeztével lebontották, a szabadtéri néprajzi muzeológiára nagy hatást tett. A bezárás után a tárgyi emlékanyag a Néprajzi Múzeum és a Mezőgazdasági múzeum gyűjteményét gyarapította.[16]

A magyar központi Szabadtéri Néprajzi Múzeum 1967. február elsején alakult meg, mely néhány évig a Néprajzi Múzeum Falumúzeum Osztályaként működött. Önállóvá 1972-ben vált, napjainkban pedig hét elkészült (Felső-Tiszavidék [1974], Kisalföld [1987], Nyugat-Dunántúl [1993], Bakony-Balaton felvidék [2000], Dél-Dunántúl [2005], Felföldi mezőváros [2006], Észak-magyarországi falu [2010] és két épülő tájegységgel (Alföldi mezőváros [látogatható], Erdélyi épületegyüttes [várható nyitás: 2022] rendelkezik.[17]

A tájházak története a szabadtéri kiállításokkal együtt alakult, melyet részletesen a Néprajzi 1×1 rovatban Bereczki Ibolya írása mutat be.

 

Új muzeológia

Mind a szabadtéri, mind a termes muzeológia sokat változott szemléletében a korábbi időszakok óta. A szabadtéri múzeumok berendezéseiben az enteriőrök mellett megjelentek a termes múzeumban használatos módszerek, bemutatási módok, a kiállítások tekintetében pedig mindkét műfaj küldetés változáson ment át.

Az elméleti átrendeződés az 1960-as évektől érhető tetten: „az egymást követő társadalomtudományi és művészetelméleti fordulatok hatásai megjelentek egyfelől a tudományos és művészeti szövegekben, másfelől az alkotásokban és a vizuális műfajokban: műalkotásokban, műtárgyakban, kiállításokban. A múzeumi munkában ez járult hozzá a gyűjtemények tekintélyelvű, a tudományos kánonok változtathatatlanságán alapuló beszédmódjának kritikus/önkritikus, reflexív/önreflexív átértékeléséhez, a kiállítási tevékenységben pedig – a témaválasztáson túl – elsősorban a bemutatás és a kurátori praxis kritikai megközelítéséhez. Az elméleti és módszertani átrendeződés végül a múzeumi oktatás tartalmi és funkcionális átalakulására is hatással volt.”[18]

A változás szelei az 1970-es években egyre érezhetőbbé váltak. 1971-ben az ICOM – International Council of Museums/Múzeumok Nemzetközi Tanácsa – konferenciáján fogalmazódott meg az igény a múzeumok, mint társadalmi intézmények radikális átalakulására. A változást leginkább a közösségek életében aktívabban részt vevő múzeumok támogatták, akik jóval nagyobb mértékű társadalmi szerepvállalásra biztatták intézménytársaikat.[19] Hol van már az a múzeum, ami csupán bemutatja a felhalmozott javakat? Azt is csak az elit társadalmi réteg számára?

A múzeum nyitott, és mindenkié. Ha kérjük, akkor segít az értelmezésben, szabad teret enged a látogatónak. A kiállításban választhat értelmezések, olvasatok közül, sőt, akár annak létrehozásában is segíthet. Mindemellett a múzeumnak meg kell tartania az egyik legnagyobb erényét: a hitelességét.

A múzeumoknak a bemutatáson (gyűjtésen, feldolgozáson stb.) túl más célja is van. Ez a cél pedig az, hogy megerősítse a közösségek és a civilek kötődését, melyhez az intézményeknek ma már több közösségépítő programja is van. Gondolhatunk itt a lokális identitás megerősítésében oly nagy szerepet vállaló tájházak közösségépítő programjaira: a somogyszobi Vilmások fonóira vagy a Kóspallagi Ökotájház közösséggel való épülésére.

 

Összegzés

A múzeumnak, a benne található kiállításnak, ezáltal közvetve a muzeológia tudományágnak számos feltételnek kell napjainkban megfelelni. Az új muzeológiához, új múzeumfogalom is szükséges. Az ICOM 2019-ben kilencedik alkalommal kívánta aktualizálni a múzeum fogalmát. A szervezet közgyűlésén azonban az új meghatározás kiadása végül elmaradt, a szakemberek további vitákat és egyeztetéseket láttak szükségesnek az új fogalom megalkotásához. Amíg ez megtörténik, addig álljon itt a jelenleg hatályos változat, miszerint:

-        A múzeum profitra nem törekvő,

-        a társadalom fejlődése szolgálatában álló,

-        a köz számára nyitott,

-        állandó intézmény,

-        amely az emberek és környezetük anyagi és szellemi bizonyítékait

-        gyűjti, megőrzi, kutatja, közvetíti és kiállítja

-        tudományos, közművelődési és szórakoztató céllal.[20]

Az itt látható felsorolás összehasonlítása a kezdeti múzeumi célokkal kirajzolja a muzeológia szakterület kialakulásától számított változásait.

 

---

 

Irodalom

BALASSA M. Iván

1972    A Néprajzi Falu az Ezredéves Kiálláson. Ethnographia 83. 553–572.

BERECZKI Ibolya

1988    Túrkeve és az ézredévi országos kiálltás: iratok Herman Ottó túrkevei kapcsolatainak történetéhez. In A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 3. 335–347.

BODÓ Sándor

2016    A múzeumok története Magyarországon a dualizmus korában. Budapest

http://real-d.mtak.hu/1012/7/dc_1362_16_doktori_mu.pdf (letöltés dátuma: 2021. 04. 30.)

CSERI Miklós

1997    Bevezető. In Cseri Miklós–Füzes Endre (szerk.) Szabadtéri Néprajzi Múzeum Szentendre. Szabadtéri Néprajzi Múzeum: Szentendre. 3–12.

FILEP Antal

1980    Millenniumi Kiállítás Néprajzi Faluja, Ezredéves Országos Kiállítás Néprajzi Faluja szócikk. In Ortutay Gyula (főszerk.) Magyar Néprajzi Lexikon K–Né. Akadémiai Kiadó: Budapest. 619 – 621.

https://adt.arcanum.com/hu/view/NeprajziLexikon_3/?pg=620&layout=s (letöltés dátuma: 2021. 04. 30.)

FEJŐS Zoltán

2021    A hazai néprajzi múzeum alapítása és a Herman Ottó – Xántus János vita 1885-ben. Miskolc. 22–31.

https://mek.oszk.hu/13400/13400/13400.pdf (letöltés dátuma: 2021. 04. 30.)

FRAZON Zsófia

2013    Ú mint újmuzeológia. In Új muzeológia 2013/2

https://dea.lib.unideb.hu/dea/bitstream/handle/2437/215329/uj_muzeologia_kortars_muzeumi_narrativak.pdf?sequence=1&isAllowed=y (letöltés dátuma: 2021. 04. 30.)

GALAMBOS Henriett

2019    A Múzeum definíciója. Magyar Múzeumok

https://magyarmuzeumok.hu/cikk/a-muzeum-definicioja (letöltés dátuma: 2021. 04. 30.)

JANKÓ János

1989    A milleniumi falu. Néprajzi Múzeum: Budapest

K. CSILLÉRY Klára

1980    A Szabadtéri Néprajzi Múzeum kialakulásának előtörténete. Ház és Ember 1. Szabadtéri Néprajzi Múzeum: Szentendre. 9–33.

https://library.hungaricana.hu/hu/view/ORSZ_SKAN_He_01/?pg=4&layout=s (letöltés dátuma: 2021. 05. 03.)

KOREK József

1988    A muzeológia alapjai. Tankönyvkiadó: Budapest

SÁNDOR István

1953    Néprajzi muzeológiánk kezdetei. Ethnographia 64. 312–344.

https://adt.arcanum.com/hu/view/Ethnografia_1953_064/?pg=317&layout=s (letöltés dátuma: 2021. 04. 30.)

WILHELM Gábor

2013    Az új muzeológia fogalmai és problémái. In Új muzeológia 2013/2

https://neprajz.unideb.hu/sites/default/files/upload_documents/wilhelm_gabor.pdf?fbclid=IwAR1pr8DpFRSNgAZxPHyQ9DXA7bxwuSwILOWRsQHY3f-vBp1sU-SH_Pmn9yk (letöltés dátuma: 2021. 04. 30.)

 

Online hivatkozások

A Magyar Nemzeti Múzeum honlapja. Múzeumtörténet

https://mnm.hu/hu/muzeumtortenet (letöltés dátuma: 2021. 05. 03.)

1807. évi XXIV. törvénycikk a magyar országos Széchényi-könyvtárról

https://net.jogtar.hu/ezer-ev-torveny?docid=80700024.TV&searchUrl=/ezer-ev-torvenyei%3Fpagenum%3D26 (letöltés dátuma: 2021. 05. 03.)

 

Ajánlott irodalom

BALASSA Iván

1968    Jankó János és a Néprajzi Múzeum. Néprajzi Értesítő. 17–32.

BALASSA M. Iván

1973    A Néprajzi Falu az Ezredéves Kiállításon. Ethnographia 84. 553–572.

1989    A Szabadtéri Néprajzi Múzeum története. In Selmeczi Kovács Attila–Szabó László (szerk.) Néprajz a magyar múzeumokban. Budapest-Szolnok 29–47.

BÁTKY Zsigmond

1906    Útmutató néprajzi múzeumok szervezésére. Budapest

BERECZKI Ibolya

2009    A tájház mint muzeális intézmény − Múzeum, kiállítóhely, tájház. Tájházi Akadémia. In Bereczki Ibolya–Szablyár Péter (szerk.): Tájház vezetési ismeretek. Magyarországi Tájházak Szövetsége: Noszvaj. 25–33.

2009    Tájházak Magyarországon. In Bereczki Ibolya–Szablyár Péter (szerk.): Tájház vezetési ismeretek. Magyarországi Tájházak Szövetsége: Noszvaj. 5–12.

CSERI Miklós

2003    A szabadtéri múzeumok szerepe és lehetőségei a változó világban. Ház és Ember 16. Szabadtéri Néprajzi Múzeum: Szentendre. 5–14.

2009    Néprajzi és muzeológiai tanulmányok. Debrecen

ÉBLI Gábor

2005    Régi képtár, modern magángyűjtemény, kortárs művészeti központ: Madrid. In Az antropologizált múzeum. Budapest. 206–219.

2005    Múzeumi ablak Európára: Szentpétervár. In Az antropologizált múzeum. Budapest. 244–257.

FEJŐS Zoltán (szerk.)

2000    A Néprajzi Múzeum gyűjteményei. Néprajzi Múzeum: Budapest

FRAZON Zsófia

2011    Múzeum és kiállítás. Az újrarajzolás terei. Gondolat Kiadó: Budapest

KÁLDY Mária

1987    Élő múzeum. Téka. 1985. 1. Szabadtéri Néprajzi Múzeum: Szentendre. 2–27.

https://library.hungaricana.hu/hu/view/ORSZ_SKAN_TEKA_1985_01/?pg=0&layout=s (letöltés dátuma: 2021. június 15.)

KURUCZ Albert (szerk.)

1987    Szabadtéri néprajzi múzeumok Magyarországon. Corvina kiadó: Budapest

NAGY László Gábor

2010    Múzeumi rendszer, múzeumi jogszabályok. In Bereczki Ibolya–Sághi Ilona (szerk.) Múzeumvezetési ismeretek. 1. Múzeumi iránytű. 8. Szabadtéri Néprajzi Múzeum–Módszertani és Oktatási Központ: Szentendre. 25–33.

https://mokk.skanzen.hu/admin/data/file/20130620/muzeumi-iranytu-8.pdf (letöltés dátuma: 2021. június 15.)

SELMECZI KOVÁCS Attila

1997    Xantus János muzeológiai tevékenysége. Néprajzi Értesítő. 7–15.

1989    A Néprajzi Múzeum története. In Selmeczi Kovács Attila–Szabó László (szerk.): Néprajz a magyar múzeumokban. Budapest – Szolnok. 7–27.

SELMECZI KOVÁCS Attila–SZABÓ László (szerk.)

1989    Néprajz a magyar múzeumokban. Néprajzi Múzeum, Szolnok Megyei Múzeumi Igazgatóság: Budapest-Szolnok

VASÁROS Zsolt

2010    Kiállító-tér. Múzeumi tárlatok kézikönyve. Múzeumi iránytű 7. Szabadtéri Néprajzi Múzeum–Módszertani és Oktatási Központ: Szentendre

https://mokk.skanzen.hu/admin/data/file/20130620/muzeumi-iranytu-7.pdf (letöltés dátuma: 2021. június 15.)

 

Online hivatkozások

A kurátori gyakorlat és diskurzus szótára

http://tranzit.org/curatorialdictionary/index.php/szotar/ (letöltés dátuma: 2021. 05. 06.)

1997. évi CXL. törvény a kulturális javak védelméről és a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről

https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=99700140.tv (letöltés dátuma: 2021. 05. 06.)