A kulturális örökség intézményei – a tájházak

Bereczki Ibolya

 

Előzmények

Petőfi Sándor szülőházának emléktáblával történt megjelölése, 1861 óta eltelt bő másfél évszázad.  Közel százhúsz esztendeje, hogy a világ első szabadtéri múzeuma, a stockholmi Skansen megnyitása után Magyarországon, még ha csak néhány hónapig is, de a falusi kultúra tárgyai, építő kultúrája, lakberendezése láthatóvá vált kiállítás formájában. 1896-ban, a budapesti Városligetben az Ezredéves Országos Kiállítás Néprajzi Falujában a vármegyék közreműködésével 24 parasztportát építettek fel és Jankó János irányításával mintegy 10 000 néprajzi tárggyal rendeztek be. Az enteriőrökben népviseletbe öltöztetett bábukon állították ki az adott vidékre jellemző népviseletet, a bútorokat, berendezési tárgyakat mai értelemben is szakszerű néprajzi kutatás eredményeként vásárolta meg, főként Jankó János, akinek munkáját számosan segítették. Köztudott, hogy a millenniumi kiállítás lebontását követően ez az anyag alapozta meg a budapesti Néprajzi Múzeum magyar vonatkozású néprajzi tárgygyűjteményét.

 

A kulturális örökség intézményei – a tájházak

A Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum (dr. Filus Erika felvétele, 2018)

 

A tájház fogalmáról

Miben volt mégis más ez a kiállítás, mint a több mint fél évszázaddal később létrehozott első tájházi berendezések? Mitől tájház ma egy tájház, és mikor nem az?

A tájház fogalma alatt olyan, a falusi vagy mezővárosi kultúra hagyományos építészeti sajátosságait tükröző, helyben – „in situ” – megőrzött lakó- és gazdasági épületet, műhelyt értünk, amelynek legalább egy, meghatározó helyisége enteriőrként, a településről származó, eredeti tárgyakkal berendezett. A fogalom az utóbbi évtizedben letisztult és kiegészült azzal, hogy a jó tájház nem puszta kiállítótér, hanem tárgyi világával, a benne rejlő tudással ismeretátadó, az oktatást szolgáló hely, egyben közösségi tér is, a hagyományok megőrzésének, megismerésének és újra élésének színtere.[1]

A magyarországi tájházak jelentős része ma védett népi műemlék vagy helyi védettséget élvez és több, mint 180 közülük egyúttal muzeális intézmény is: muzeális kiállítóhelyként vagy közérdekű gyűjteményként áll a közösség szolgálatában.

 

A kulturális örökség intézményei – a tájházak

A Felpéci Tájház kapuja (Dombi Alajosné felvétele, 2020)

 

A tájházak múltjáról és közelmúltjáról

Petőfi Sándor szülőházának emléktáblával való megjelölésétől 2022-ig, a Magyarországi Tájházak Szövetsége létrejöttéig azonban hosszú és göröngyös út vezetett, és a népi építészeti szempontból értékes épületállományból sok nem érte meg a 21. század kezdetét, míg mások felé csak az ezredforduló táján vagy napjainkban fordult figyelem.

Időben az 1930-as évekig kell visszamennünk, hogy az első, mai értelemben tájházhoz hasonlító, és napjainkban is fennálló, múzeumi célt szolgáló épületekről szóljunk. Ennek az évtizednek az elején Balassagyarmaton, a múzeum udvarára áttelepített „Palóc ház” és a hasonló korú, veszprémi „Bakonyi Ház” (1935) ugyan nem tekinthetők in situ építményeknek, a sajátos megőrzési, muzealizálási szándék és a megvalósítás, a berendezés révén azonban joggal sorolhatjuk őket a tájházak első képviselői közé.[2]

A fordulat a második világháború után következett be a tájházak – mint helyben megőrzött építészeti értékek – életében, amikor 1949-től a műemléki törvény segített hozzá az épületek fennmaradásához. Az épületek helyben történő megőrzése mellett az 1960-as évek elejétől   – a múzeumi rendszer kiépülésével, megerősödésével párhuzamosan – nyíltak meg az első tájházak Magyarországon. Többségük muzeális intézményként, kiállítóhelyként a frissen megszervezett megyei múzeumi szervezet részeként született meg, kiállításait létrehozásában a megyei múzeumok néprajzos szakemberei működtek közre.[3]

Az 1970-es évek második felétől gomba módra szaporodtak az új kiállítóhelyek az ország számos vidékén, létrehozva a tájházak hazai hálózatát. Ez az 1980-as évek végéig tartó mintegy másfél évtized becslések szerint mintegy 100 épületet, pontosabban portát jelentett, és különösen Pest, Veszprém, Hajdú-Bihar és Borsod-Abaúj Zemplén megyében biztosította a vidék népi építészete reprezentáns darabjainak megőrzését.[4] Pest megyében 1976-ban megyei tanácsi határozat nyomán kapták feladatul a múzeumok a gyűjtőkörükbe tartozó tájházak gondozását, szakmai felügyeletét.

Ez a rendszer többségében jól megőrzött, építészetileg többnyire hitelesen helyreállított, karban tartott épületeket és szakszerűen berendezett enteriőröket, múzeumi nyilvántartásba vett, restaurált tárgyállományt jelentett. Ám a hálózat fenntartására fordítandó erőforrásokat teljes egészében a megyei intézményrendszerből biztosították, a tárgyállomány is gyakran a múzeum gyűjtéséből származó, kihelyezett anyag volt. A berendező muzeológusok elsősorban a gyűjtés, létrehozás fázisában működtek együtt a helyi közösségek meghatározó személyiségeivel, tanárokkal, a közösség meghatározó lokálpatrióta személyiségeivel. A megnyitás után a tájház többnyire pusztán klasszikus értelemben vett kiállítóhelyként működött. A tájháznak nem voltak saját rendezvényei, így a helyi érdeklődés törvényszerűen csökkent, és sok esetben az éves látogatószám el sem érte, vagy alig haladta meg a 100 főt, a tájházban muzeológiai tevékenység nem folyt.

 

Tájházak 1990 után

Már a rendszerváltást megelőző időszakban nehézségként jelentkezett, hogy a fenntartó megyei múzeumi szervezetek forrásai fokozatosan csökkentek, s egyértelmű tény volt, hogy mindez a legtávolabbi és a legkisebb intézményeket érintette a leghátrányosabban. Az önkormányzati törvény gyökeresen átalakította a múzeumi területen a tulajdonosi és működtetői viszonyokat, így 2012-re zömük átkerült a helyi önkormányzat birtokába.[5]

A megyei múzeumok által korábban munkaköri feladatként biztosított szakmai, muzeológusi felügyelet gyakorlatilag megszűnt, illetve a muzeológus korábban, a településekkel kiépített kapcsolatrendszerén múlott, hogy fennmaradt-e a tájházra fordított figyelme.

A városi szervezetbe, helyi önkormányzati tulajdonba kerülés, az egyéb tulajdonlási formák megjelenése: a magán alapítás, céges üzemeltetés rengeteg problémát vetett fel ebben a korszakban. Az országban több helyen működött, tsz alapítású, háziipari szövetkezeti fenntartású tájházak tulajdonos váltásából többnyire hátrányos pozícióban kerültek ki a tájházak, a fenntartási gondok megoldatlansága mellett a szakmai háttér is megszűnt, egyes tájház gyűjteményi anyagát széthordták, vagy betörések, lopások csonkították a gyűjteményeket.

Az 1990-es évek második felére a korábban az országos múzeumok feladatául szabott szakfelügyelet rendszere is gyakorlatilag elsorvadt, bár éppen a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum volt az, amely minisztériumi támogatás nélkül is fenntartotta, és saját munkatársi gárdájával – bevonva a megyei múzeumok elkötelezett munkatársait – biztosította a tájházak évenkénti látogatását.

 

Folyamatok az ezredfordulótól

Az 1990-es évek második fele azonban új tendenciák megjelenésével is járt: A millecentenáriumi ünnepségsorozat, majd az államalapítás 1000. évfordulójával kapcsolatos megemlékezések a helyi identitás megerősödésével jártak, és a helyi közösségek egyre több helyen figyeltek fel saját kulturális értékeikre, múltjuk őrzőire, és az 1980-as évek elejéhez hasonlóan tájház alapítási hullám indult el. Az 1990-es évek végén a muzeális intézményi működési engedéllyel rendelkező intézmények közül mintegy 180 volt tájházként értelmezhető, de becsléseink szerint mintegy további 50-60 tájház is létrejött néhány év alatt. Ez az az időszak, amikor kisebbségi önkormányzatok, civil szervezetek váltak tájház-fenntartókká, magánszemélyek is szép számmal hoznak létre tájházat, és kialakult a szlovák és német tájházak önálló, országos hálózata.

A 2000. évben a muzeális intézmények szakfelügyeleti rendjét miniszteri rendelet szabályozta, a szakfelügyelőket személyükben, három éves időtartamra bízta meg, s lehetővé tette önálló szakágként a szabadtéri néprajzi szakfelügyelet működését. 2000-2007 között vezető szakfelügyelő Cseri Miklós, szakfelügyelők Bereczki Ibolya és Páll István voltak. Működésük legelején egy, valamennyi működési engedéllyel rendelkező tájház számára kérdőívet küldtek ki, amely a tájház alapadatai mellett a legfontosabb megoldandó gondokra is rákérdezett. A visszaküldött válaszok és a helyszíni bejárások tapasztalatai, valamint több regionális tanácskozás nyomán a 2002 szeptemberében megrendezett Békési Népi Építészeti Tanácskozás résztvevői határozták el a Magyarországi Tájházak Szövetségének megalapítását.

2002. november 26-án a tájházak szakmai segítésére és összefogásukra megalakult a Magyarországi Tájházak Szövetsége.[6] A képzések, regionális és országos találkozók megszervezéséhez a Szabadtéri néprajzi Múzeum nyújtott folyamatos támogatást.

A civil szervezet szakmai háttereként pedig 2017. április 1-jén megalakult a Szabadtéri Néprajzi Múzeum önálló egységeként a Magyarországi Tájházak Központi Igazgatósága[7] (továbbiakban MTKI vagy Tájházigazgatóság). Az MTKI feladatkörébe a szakmai tanácsadás, monitoring tevékenység, képzés, körponti rendezvények szervezése, kommunikáció, tudományos és muzeológiai tevékenység mellett egy adatbázis kiépítése is beletartozik, amelyben a magyarországi tájházak és muzeális intézmények adatait gyűjtik össze a munkatársak.[8]

 

A kulturális örökség intézményei – a tájházak

A Tájházszövetség éves találkozóján az Év Tájháza díj kitüntetést 2019-ben a Bakonyi Ház kapta (a Tájházszövetség felvétele, 2019)

 

Miben különbözik a 21. század tájháza az alapítás időszakának épületeitől?

Mindenekelőtt érdemes felidézni, ahogyan a múzeumokról és a tájházakról gondolkodunk. Eszerint az átlagember elképzelései: régi dolgok vannak összehordva egy helyen, poros, unalmas, fárasztó, csak bizonyos embereknek, a helyi idős tanítónak fontos. Legfőképpen idejét múlt, távoli, és nem szólít meg, nem szolgál üzenettel a jelen embere számára.

A jó berendezés mellett az élővé tétel legfontosabb eleme, hogy rendszeresen történik benne, körülötte valami, és ezáltal érzelmi kötődés alakul ki vele kapcsolatban. A szakszerű működtetés mellett akkor jó, ha aktivitásra, ismeretszerzésre késztet, és a tájház rendezvényeiről élményekkel gazdagon távozunk, sőt, úgy éljük meg a látogatást, hogy ide visszatérni érdemes.

Mindehhez elengedhetetlen feltétel a korszerű és élményszerű ismeretközvetítés, az, hogy miként, milyen eszközökkel mutatjuk be a tájházat. Milyen a bemutató személye, öltözéke, beszéde, mennyire fognak meg bennünket a házról, a lakókról, a berendezésről elmondott történetek. Sokat számít a tájházat bemutató tárlatvezető, gondnok személyisége, aki napjainkban már gyakran képzett pedagógus. Jól esik, ha kérdések, rejtvények hangzanak el a bemutatás során, a látogató számára lehetőség van rá, hogy bizonyos tárgyakat, eljárásokat kipróbáljon.

A tájházak élővé tehetőek különféle programok, meghirdetett foglalkozások révén is. Ebben az esetben a kiindulópont mindig a helyi hagyomány kell, hogy legyen. Ilyen lehet a kukoricanap, a lekvárfőzés, a tollfosztó, a fonó, a gyermekjátszó az udvaron. Szervezhetünk “Mesemondó vasárnap” -ot, Szövő-nap-ot, bekapcsolódhatunk a helyi közösségi eseményekbe, így például a Falunapok helyszíne lehet a tájház. Napjainkban nem ritka, hogy a tájház akár a falusi lakodalom helyszínéül is szolgál, akár mint vőlegényes vagy menyasszonyos ház. Fertőhomokon például hagyományos horvát lakodalmat rendeztek. 2006-ban, majd 2016-ban a helyi közösség tagjainak bevonásával, a hagyományos szertartás valamennyi elemét felidézve élhették meg nemcsak a helyiek, hanem a településre látogató turisták is a helyi hagyomány csodálatos értékeit.

A kulturális örökség intézményei – a tájházak

Múzeumpedagógiai foglalkozás a Pocsaji Tájház udvarán (dr. Bihari-Horváth László felvétele, 2019)

 

Megőrzés és fejlesztés

A magyarországi tájház hálózat az ezredforduló óta szerepel az épített örökség emlékeit védő Világörökség várományosi listáján.[9] Ahhoz, hogy a jelöltségből a végleges listára kerülhessen, számos tényező szükséges.

Az épületállomány szakszerű megőrzése mellett mindenekelőtt elengedhetetlenek az egyértelműen tisztázott tulajdonosi és kezelői viszonyok a fenntartó részéről, biztosítani kell a fenntartás jogszabályban és a muzeális intézményi működési engedélyben előírt feltételeit. A szakszerű működtetéshez hozzáértő és elkötelezett munkatársak alkalmazása sem nélkülözhető, akik vállalják a rendszeres képzésben való részvételt, és öntevékenyen is folyamatosan képzik magukat.

Ahhoz, hogy egy tájház nemcsak épületében, gyűjteményében és berendezésében, hanem szellemiségében is megmaradhasson hosszú távon, szükséges a motiváció a közösség részéről: legyen fontos a település számára a kultúráját megtartó hagyomány, amelyet a tájház jelent és közvetít.

A tartós sikerhez pedig a működtetés tudatos tervezése, a célok meghatározása, a projektmódszer a közreműködők számára elengedhetetlen. A megvalósításhoz és a fenntartáshoz a forrás-teremtés, majd az igényes és hiteles megvalósítás, a minőség biztosítása feltétlenül szükséges. A középtávú tervezés mellett fontos alkalmazkodni és igazodni a jelen kihívásaihoz, élni kell a pályázati források nyújtotta lehetőségekkel.

A kulturális örökség intézményei – a tájházak

A Bogyiszlói Tájház homlokzata több ütemben újult meg a Kubinyi Ágoston Program segítségével (Prikler Szilvia Beatrix felvétele, 2018)

 

Kinek szól a tájházak üzenete napjainkban?

Legelső sorban a helyi közösség tagjainak, 0-tól 99 éves korig, az egyes korcsoportok életkori adottságaihoz igazodva. A szakszerű kiállításokkal, a látogatóbarát programokkal a tájház kulcsszerepet kell szerezzen a helyi identitás, a helyi kulturális értékek megőrzésében és továbbadásában, egy olyan színtéren, ahol az oktatási funkciók és kiállítások megújítása fő szerepben van. Nem feledkezhetünk meg azonban a településről elszármazottakról, a környékbeliekről sem. Ezen túl fontos, hogy a Magyarországról és a határon túlról érkező látogatóknak, vendégeknek, turistáknak is legyen mondanivalója, és a külföldi turistáknak is maradandó ismerettel és élménnyel szolgáljon.

A tájház és a vele együtt élő közössége mindezeken túl a vidékfejlesztés egyik eszköze és lehetősége, a hagyományos tudás mai körülmények között történő megőrzésének, megélésének és újra hasznosításának motorjává is válhat napjainkban és a közeljövőben egyaránt.

 

 

Felhasznált irodalom

BERECZKI Ibolya

2012    A tájház mint muzeális intézmény. Múzeum, kiállítóhely, tájház. In Bereczki Ibolya–Szablyár Péter (szerk.) Tájház vezetési ismeretek. 25–33. Tájházszövetség: Noszvaj

2017    Tájházak és közösségeik. Múzeumi iránytű 13. Szabadtéri Néprajzi Múzeum – Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ, Szentendre, 151–168.

https://mokk.skanzen.hu/admin/data/file/20180606/muzeumi-iranytu-13.pdf [letöltés dátuma: 2021. 03. 19.]

2020    A tájház fogalma

http://tajhazigazgatosag.skanzen.hu/alapveto-fogalmak.html [letöltés dátuma: 2020. 10. 19.]

FÜZES Endre

1997    A népi építészeti emlékek védelme. In Balassa Iván (főszerk.) Magyar Néprajz IV. Életmód. 309–326.Akadémia Kiadó: Budapest

http://mek.niif.hu/02100/02152/html/04/181.html [letöltés dátuma: 2021. 01. 19.]

VAJKAI Aurél

            1972    A Bakonyi-ház. Veszprém Megyei Múzeumok Igazgatósága: Veszprém



[1] BERECZKI Ibolya 2020.

[2] VAJKAI Aurél 1972.

[3] FÜZES Endre 1997: 322–326.

[4] FÜZES Endre 1997: 322–326.

[5] BERECZKI Ibolya 2012: 8.

[6] http://tajhazszovetseg.hu/ [letöltés dátuma: 2021. március 23.]

[7] http://tajhazigazgatosag.skanzen.hu/ [letöltés dátuma: 2021. március 23.]

[8] BERECZKI Ibolya 2017: 151–168.

[9] http://tajhazszovetseg.hu/vilagoroksegi_varomanyos_helyszinek_tajhaz_halozat_magyarorszagon [letöltés dátuma: 2021. március 23.]

 

Szakirodalmi ajánló

BALASSA Iván

1981    A tájházak muzeológiai és műtárgyvédelmi kérdései. A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 19. 1–9.

BALASSA M Iván

1972    A Néprajzi Falu az Ezredéves Kiállításon. Ethnographia LXXXIII. 553–572.

https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/Ethnografia_1972_083/?pg=572&layout=s [letöltés dátuma: 2021. március 23.]

1989    A Szabadtéri Néprajzi Múzeum története. In Selmeczi Kovács Attila–Szabó László (szerk.): Néprajz a magyar múzeumokban. Budapest-Szolnok 29–47.

BERECZKI Ibolya

2012    A tájház mint muzeális intézmény. Múzeum, kiállítóhely, tájház. In Bereczki Ibolya–Szablyár Péter (szerk.) Tájház vezetési ismeretek. 25–33. Tájházszövetség: Noszvaj

2017    Tájházak és közösségeik. Múzeumi iránytű 13. Szabadtéri Néprajzi Múzeum – Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ, Szentendre, 151–168.

https://mokk.skanzen.hu/admin/data/file/20180606/muzeumi-iranytu-13.pdf [letöltés dátuma: 2021. 03. 19.]

2020    A tájház fogalma

http://tajhazigazgatosag.skanzen.hu/alapveto-fogalmak.html [letöltés dátuma: 2020. 10. 19.]

BERECZKI Ibolya (szerk.)

2018    Tájházaink megújítása – a kiállítási forgatókönyv. Tájházi TudásTár 1. Szabadtéri Néprajzi Múzeum: Szentendre

http://tajhazigazgatosag.skanzen.hu/admin/data/file/20191125/tajhazi_tudastar_i.pdf [letöltés dátuma 2020. 10. 01.]

BERECZKI Ibolya–SZABLYÁR Péter (szerk.)

2009    Tájházi Akadémia. Oktatási segédanyag

http://www.tajhazszovetseg.hu/sites/default/files/tajhazi_akademia/00_tajhazi_akademia_nyito_es_tartalom.pdf [letöltés dátuma: 2020. 10. 19.]

2012    Tájházvezetési ismeretek. Magyarországi Tájházak Szövetsége: Noszvaj

BUZINKAY Péter

2011    A muzeális intézmények és az örökségvédelem hatósági feladatai. Múzeumi iránytű. 11. Szabadtéri Néprajzi Múzeum – Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ, Szentendre, 20–25.

https://mokk.skanzen.hu/muzeumi-iranytu-22.html?id=muzeumi-iranytu-22 [letöltés dátuma: 2020. 10. 19.]

CSERI Miklós

2003    A szabadtéri múzeumok szerepe és lehetőségei a változó világban. Ház és Ember 16. Szentendre, 2003. 5–14.

https://library.hungaricana.hu/hu/view/ORSZ_SKAN_He_16/?pg=6&layout=s [letöltés dátuma: 2020. 10. 19.]

2009    Néprajzi és muzeológiai tanulmányok. Debrecen

CSERI Miklós–FÜZES Endre

1997    Szabadtéri Néprajzi Múzeum. Szentendre

FANCSALSZKI Noémi (szerk.)

2019    Tájházaink megújítása – műtárgyvédelem a tájházakban. Tájházi TudásTár 2. Szabadtéri Néprajzi Múzeum: Szentendre

http://tajhazigazgatosag.skanzen.hu/admin/data/file/20200327/tajhazi_tudastar_2.pdf [letöltés dátuma 2020. 10. 01.]

FEJŐS Zoltán

2000    Útmutató néprajzi gyűjtemények értelmezésére. In Fejős Zoltán (főszerk.): A Néprajzi Múzeum gyűjteményei. Budapest. 9–49.

FÜZES Endre

1997    Bevezetés. In. Balassa Iván (főszerk.) Magyar néprajz IV. Életmód. Építészet. 91–92.

1997    Népi műemlékek, tájházak. In. Balassa Iván (főszerk.) Magyar néprajz IV. Életmód. Építészet. 320–327.

KISPÁLNÉ LUCZA Ilona

2018    A Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum/ Szlovák Tájház működési gyakorlata az elmúlt 20 évben. Múzeumi iránytű. 15. Szabadtéri Néprajzi Múzeum – Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ, Szentendre, 47–55.

https://mokk.skanzen.hu/muzeumi-iranytu-26 [letöltés dátuma: 2020. 10. 19.]

K. CSILLÉRY Klára

1980    A Szabadtéri Néprajzi Múzeum kialakulásának előtörténete. Ház és Ember 1. 9–33.

https://library.hungaricana.hu/hu/view/ORSZ_SKAN_He_01/?pg=10&layout=s [letöltés dátuma: 2020. 10. 19.]

KMELLÁR Viktória (szerk.)

2020    Tájházaink megújítása – hagyományos népi építészeti technológiák. Tájházi TudásTár 3. Szabadtéri Néprajzi Múzeum: Szentendre

http://tajhazigazgatosag.skanzen.hu/admin/data/file/20200428/ttt_3_ebook.pdf [letöltés dátuma 2020. 10. 01.]

KURUCZ Albert (szerk.)

1987    Szabadtéri néprajzi múzeumok Magyarországon. Corvina Kiadó, Budapest

KOREK József

1988    A muzeológia alapjai. Tankönyvkiadó, Budapest 61–80, 85–113.

KOVÁCS László

1939    Néprajzi muzeológia. Néprajzi Értesítő XXXI. 287–292.

NAGY László Gábor

2010    Múzeumi rendszer, múzeumi jogszabályok. In. Bereczki Ibolya–Sághi Ilona (szerk.): Múzeumvezetési ismeretek. 1. Múzeumi Iránytű. 8. Szentendre 25–33.

https://mokk.skanzen.hu/muzeumi-iranytu-19 [letöltés dátuma: 2021. 03. 23.]

NAGYNÉ BATÁRI Zsuzsanna

2014    Tájegység születik. Szabadtéri kiállítások rendezésének kérdései az Észak-magyarországi falu tájegységének esettanulmánya alapján. Szabadtéri Néprajzi Múzeum

PRIKLER Szilvia Beatrix (szerk.)

2020    Tájházaink megújítása – ismeretátadás és múzeumpedagógia. Tájházi TudásTár 4. Szabadtéri Néprajzi Múzeum: Szentendre

https://tajhazigazgatosag.skanzen.hu/admin/data/file/20210223/ttt_4_ebook.pdf [letöltés dátuma 2021. 03. 23.]

SÁNDOR István

1953    Néprajzi muzeológiánk kezdetei. Ethnographia LXIV. 312–344.: Szentendre

https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/Ethnografia_1953_064/?pg=317&layout=s [letöltés dátuma: 2021. 03. 23.]

SELMECZI KOVÁCS Attila–SZABÓ László (szerk.)

1989    Néprajz a magyar múzeumokban. Budapest–Szolnok

VASS Erika

2015    Az algyői tájházi kiállítás megújításának módszertani tanulságai. Ház és Ember 27. 143–158. Szabadtéri Néprajzi Múzeum: Szentendre

https://library.hungaricana.hu/hu/view/ORSZ_SKAN_He_27/?pg=144&layout=s [letöltés dátuma 2019. 05. 07.]

2018    „Világok határán. 1930-as évek, 1970-es évek” – Az Algyői Tájház új kiállításának forgatókönyve. Tájházi TudásTár 1 – Tájházaink megújítása – a kiállítási forgatókönyv. 39–86. Szabadtéri Néprajzi Múzeum: Szentendre

 

Eseménynaptár    
HKSZCSPSZV
1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031

JÚLIUS

28

SZERDA

  SZEP 18 Közösségek öröksége
  AUG 09 Tájházi Értékmentő Tábor
MTKI HÍREK


2021. 06. 21.
Tájházak Napja 2021
2021. 06. 15.
Tájházak Napja programok
2021. 05. 31.
A Csicsóka Tájház gazdái nyerték el az Év Tájházvezetője címet
A Tájházszövetség hírei

2021. 06. 29.
Népi Építészeti Nyári Egyetem
2021. 04. 22.
IX. TÁJHÁZAK NAPJA felhívás
2021. 05. 18.
Meghívó Tájházi Műhelybe
SKANZEN HÍREK